2010.06.11-13.

Windmill Windup 2010 International Tournament - Amszterdam


Hatvani Dániel, a magyar csapat edzőjének beszámolóját olvashatjátok:

"Sziasztok,

Ígéretemhez híven egy kicsit késve ugyan, de küldök egy beszámolót az amszterdami tornáról (mind a késést, mind a beszámolót megígértem :) ). Amellett, hogy a verseny hangulatát már többen visszaadtátok az élménybeszámolóitokkal, és természetesen ezekkel maximálisan egyetértek (aki nem hiszi, az megnézheti azt a corpus delicti videót, amelyen pénteki meccsek után az egész csapat egy körben áll a sátrak mellett ;) ), szeretnék egy kicsit más szempontból is hozzáfűzni dolgokat a versenyhez.

Szeretném ha egy kicsit visszamennénk az idõben, méghozzá januárig, amikor is elkezdett összeállni ez a csapat, és Furesz felkért, hogy segítsek. Kicsit összefoglalnám, hogy milyen eredeti céljaink (nem fontossági sorrendben) voltak, és azokat hogyan sikerült megvalósítani:

1.) Torna tapasztalat, mindenkinek:
Szerettem volna, hogy a válogatottban szereplõ emberek végre eljussanak egy igazán nagy, egy igazán színvonalas és igazán kemény tornára, és megnézzék, hogy mirõl is szól tényleg ez a játék. Furcsa, de igaz, hogy voltak olyanok köztünk, akik annak ellenére, hogy évek óta játszanak, és még egyszer sem voltak ilyen kaliberû versenyen. Szóval, amellett, hogy nagyon élvezzük a markazi vagy az ózdi versenyeket, vagy pl. a manic minert - kimlérõl nem is beszélve - , azt gondolom hogy fejlõdni, tanulni, gyorsan és intenzíven csak az ilyen versenyeken lehet. Olyanokra gondolok, hogy átélni azt, hogy igenis minden pont számít (Aachen), hogy nem szabad félvállról venni egy könnyû meccset, hanem ott is oda kell raknunk magunkat (Wunderteam), hogy mennyit számít az, ha egy meccs elõtt rendesen bemelegítünk és agyban is felpörgünk (Sugar Mix vagy Jeremy Codhand), illetve mennyire semmi esélyünk nincsen ha ezutóbbi felpörgés elmarad (French Coed).
Ebben a tekintetben szerintem sikeresnek mondhatjuk a küldetést, és remélem, hogy ezeket a tapasztalatokat mindenki magával viszi a saját csapatába, illetve a magyar ultimate frisbee sportba.

2.) Csapat, válogatott:
Ha nem tévedek, akkor a portugál tengerparti vb óta nem volt rá példa, hogy magyar válogatott el tudjon menni egy rendes nagy versenyre. Amikor januárban belekezdtünk az egészbe, akkor örömmel konstatáltam, hogy 25 "biztos igen" emberre lehet számítani, ehhez képest nem kicsit lettem csalódott áprilisra, amikor is gyakorlatilag a "szűk keret hírdetése", mint olyan elvesztette az értelmét. Sebaj. Abból fõztünk ami van, és szerintem nagyon is jó lett a cucc!! Aki maradt, arra maximálisan lehetett számítani, és sikerült egy nagybetûs CSAPAT-ot összeraknunk. Hányan jöttek oda hozzánk a spiritünkért gratulálni? Hányan bókoltak nekünk azért, hogy mennyire együtt vagyunk? Hányan kérdezték meg, hogy ugye mi prágára készülünk, és hányan lepõdtek meg, amikor azt mondtuk, hogy nem? Hát elég sokan. Számomra különösen sokat jelentett az, hogy a magyar frizbis életben, a csapatok között a múltban sajnos jelenlevõ - bocsánat, hogy ezt a szót használom - ellenségeskedés (egészen konkrétan gondolok itt arra, hogy Hallod - Csoda, illetve ennek az utózöngéire) nyom nélkül eltűnt. Én nem hiszem, hogy 5 évvel ezelõtt bármiféle esélyünk is lett volna egy ilyen csapatot összerakni Magyarországon. Én személyesen nagyon büszke voltam arra, hogy játszhattam a magyar csapatban!
Szóval az én értékelésem szerint itt megintcsak sikert értünk el!



3.) Alapdolgok elsajátítása:
Nem volt célunk az, hogy megtanuljuk a stanfordi 3-as lefutást, vagy a híres german offense-t, vagy hogy alapvonalról dobáljuk a tenyeres kúrókat. Azt szerettem volna, ha a játék alapjait mindenki elsajátítja (sok embernél hiányzott), és hogy megtanuljuk alkalmazni õket. Nem véletlenül erõltettük nagyon sokszor a közeli dump-swing-eket, a nem oldalvonalon végig játszást, a közeli gyors passzokat. Légyszi emlékezzetek vissza a Jeremy Codhand elleni meccsünkre, ahol õk igazából semmi nagyon látványosat nem csináltak, csak az alapokat, de azt mindenki, és mindenki nagyon jól. Ez elég volt nekik a verseny megnyeréséhez. Mik az alapok?
- mindenki tudjon akármilyen szélben 10-15 métereseket passzolni, gyenge mark ellen még a break oldalra is.
- legyünk annyira fizikailag felkészülve, hogy nem köpöm ki a tüdõmet két turnover után, hanem még ott tudok lenni az emberem nyakán
- a nyílt oldalon ne kapjanak korongot, de ha mégis semmi esetre sem úgy, hogy nem vagyok védõként az elkapás után 0,5 másodperccel ott a nyakukon
- tegyem nagyon nehézzé nekik a break dobást
- ne ejtsünk korongokat
- egy egyszerû dump passzt, az ember elé az üres térbe tudjunk bedobni
- ne kóvályogjon senki sem elõl a zónában, ha nem kapott korongot, sprint vissza
- ha valaki (fõleg a jobb dobók) megkapják a pálya közepén, akkor legyen hosszú opció egybõl
- soha nem az alapvonallal párhuzamosan cutolunk
- stb ... asszem eleget hallotta mindenki ezeket

Szerintem ezen a téren még van mit fejlõdnünk, mind egyénileg, mind csapatként. De remélem, hogy most már mindenki tudja, hogy mikben kell, és lehet fejlõdnie, mik azok a dolgok, amelyek nagyon nem mentek neki!
Viszont szeretném kiemelni a zóna védekezésünket: Ahhoz képest, hogy azért tanultuk meg, hogy gyakorolhassuk a zóna elleni támadást, ahhoz képest elég jól sikerült elsajátítanunk :) Szerintem ez egy nagyon hasznos védekezés, és amellett, hogy voltak olyan csapatok, akik egyáltalán nem tudtak ellene mit kezdeni, sikerült még a legerõsebb csapatokat is meglepnünk ezzel a védekezéssel. Viszont azt is mindenki láthatta (Sugar Mix), hogy minden zónát ki lehet játszani, ha kell akkor akár 50 passzal... Szóval ezzel a részével maximálisan elégedett vagyok (ami azt jelenti, hogy az elvárásaimon felül teljesítettünk), ugyanakkor még ezen is van mit javítanunk.

4.) Eredmény:
Én úgy gondolom, hogy a 7. hellyel egy részrõl meg lehetünk elégedve, másrészrõl teljesen reális is volt a mezõnyt nézve. Persze, meg kellett volna verni a franciákat, de azért lássuk be, elég jól játszottak. De azt is gondolom, hogy ennél sokkal több van bennünk, és egy sok gyakorlással kemény munkával ezen a versenyen (vagy valamilyen hasonló jövõbeli versenyen) igenis lesz keresnivalónk az elõdöntõben!!!

És végül: Remélem, hogy ez nem az utolsó alkalom volt, hoyg így együtt játszottunk, illetve, hogy ezzel a versennyel véget ér egy közösen elkezdett munka. Remélem ezt ti is így gondoljátok, és a mostani sikeren felbuzdulva a következõ ilyen alkalommal nem 25 "biztos igen" hanem 35 lesz, és ebbõl mindenki meg is marad!

Csákó!"

Dani